Sydney, Ausztrália
És igen. Amióta a repülővel leszálltunk a reptéren, kezdetét vette a The Vamps World Tour ausztrál része, azon belül is az a három hét, amíg Sydneyben leszünk. Már rengetegszer utaztam koncert miatt, és turnéban sem ez az első, de még mindig megdobogtatja a szívemet akárhányszor csak egy új helyen kötünk ki, hogy zenéljünk. Persze Brad Simpsonként már régen hozzá kellett volna ehhez szoknom, de egy másik részem még mindig a szobájában ül, és a Youtube-ra pakolgatja fel az amatőr videóit. Mintha tegnap lett volna, de azóta mégis minden megváltozott. Összeállt a banda, felfigyeltek ránk, elkezdtem/elkezdtünk dalokat írni, és klipeket gyártani. A menedzserünk szerint a siker már az elején garantált volt, asszem igaza is volt. Persze természetes, hogy vannak akiknek nem vagyunk szimpik, de megtanítottak minket arra, hogy teljes mértékben a rajongóinkra figyeljünk. Igazság szerint imádom ezt. Szeretem, hogy a turnék miatt körbeutazhatom a világot a barátaimmal, és közben azt csinálhatom, amit szeretek: zenélhetek. Mondjuk ennek a világkörüli zenélgetésnek is van hátránya. Mégpedig, hogy nyolc hónapja nem találkoztam a családommal. Anyám még mindig nem emésztette meg, pedig lassan négy éve, hogy a fia híres lett, de normális maradt, és szerencsémre (vagy pechemre) mindig úgy viselkedik, mint egy vérbeli anya. Próbálom leszoktatni róla, hogy ne üvöltözzön a menedzserrel, ha beszervez még egy-két dolgot, de őt "Nem érdekli az egész, csak azt nézi, ami az egyetlen fiának jó". Azért mondjuk piszkosul jól esik, hogy büszke rám. A többiek se jártak jobban, de ez a hírnévvel jár. Amíg ezt mind megállapítottam magamban, a kocsi megállt a szálloda előtt, és Connor kétszer csettintett az orrom előtt
- Kiszállás, haver. Vár a buli - vigyorgott, majd szó szerint kitolt a kocsiból. A hiedelmekkel ellentétben nem járunk limuzinnal, mindenhova egyszerű kocsi visz minket. Bementem utánuk az épületbe, ahol Solo, a menedzser megragadta a karomat, és az egyik lifthez vonszolt. Időm sem volt megnézni a környezetemet, máris egy szobában találtam magam. A fürdőszoba ajtaján James dugta ki a fejét, ráérősen pakolgatott az egyik kis polcon.
- Látom, berendezkedtél - néztem rá nagyon furán. Ő ilyen. Akárhol képes otthon érezni magát, és tesz is arról, hogy ez így legyen. A szekrények 70%-át ő foglalja el, a fürdőben már most egymás mellett sorakozott minden cucca.
- Neked is kéne - vont vállat, majd magára zárta az ajtót. Leültem arra az ágyra, amit (még) nem borított ruhakupac, és hanyattdőltem. Az egész repülőutat végigaludtam, ami mondjuk nem volt kis idő (London és Sydney között nem kis távolság van), de az időzónák közötti ugrálást nehezen viselem. Sok időm nem volt a pihenésre, mert kb. két perc gyanús csend után kicsapódott a szoba ajtaja, és Connor futott be rajta irtózatos röhögés közepette, a nyomában Tristannel. Mind a ketten a földön fetrengtek tovább, még hangosabban röhögve.
- Muszáj ezt itt? Kikészültem, srácok - néztem rájuk könyörögve, mire Tris hitetlenül felvihogott
- Bradley Will Simpson pihenni akar? Rosszul vagy? Ember, most jöttünk, hogy fogod így bírni az estét?
- Miért, mi lesz este? - kérdeztem felcsillanó szemekkel. Azért bulizni szeretek
- Egy kis pia, egy kis tánc, egy pár lány... - sorolta Connor vágyakozó fejjel
- Pöcs vagy - vágtam hozzá egy párnát röhögve. Ekkor kinyílt a fürdő ajtaja, és James lépett ki rajta, átöltözve, frissen belőtt hajjal, kérdő tekintettel
- Valaki bulit emlegetett? - tette fel a költői kérdést. Solo jó arc, mindig megengedi, hogy az új állomáson töltött első estét úgy töltsük, ahogy szeretnénk. Legtöbbször elvisz minket bulizni, ahol nincsenek annyira sokan, és békén hagynak minket. Általában pár kivételezett rajongó is ott van, de beérik azzal is, hogy egy légtérben tartózkodnak velünk. Szeretem ezeket az estéket, mindig ki tudok kapcsolni. Miután Trisék visszahúztak a saját szobájukba, nekem is maradt időm. Átvettem egy másik pólót, lelapítottam az égnek meredő tincseimet, aztán vártam. Tíz perc után James megunta a várakozást és megragadta a karom.
- Táncolni akarsz? Nem ér rá este? - vigyorogtam rá, mire röhögni kezdett
- Ezek tovább készülnek mint én. Menni akarok. Szedjük össze őket aztán húzzunk, mert kajás vagyok. - Kopogás nélkül nyitott be a mellettünk lévő szobába, aztán rámcsukta az ajtót. Én is bementem utána, de már James is a földön ült, és tátott szájjal bámulta a hokimeccset.
- Nem indulni akartál? Azt mondtad, kajás vagy. - Néztem rá értetlenkedve.
- Ja, az vagyok.
- Együnk valamit! - ordította el magát Tristan. Ez egy állat. Fél órán belül ugyanott ültünk, egy-egy doboz pizzával a kezünkben, és ugyanazt a meccset bámultuk mindahányan. Fél kilenckor Solo kiparancsolt minket a szobából, és nem sokkal később kitett minket egy közeli épületben. Bevitt minket a hátsó bejáraton, aztán ott is hagyott, elment valamerre. Connor rögtön a pulthoz rohant, neki eltökélt szándéka volt benyomni éjszaka. Visszatért pár pohárral a kezében, de mint kiderült, nem egyedül szándékozta meginni. Kiosztotta az adagokat, aztán elégedetten sóhajtott egyet. Leültünk, aztán mindenki csinálta, amit jónak látott. Tris hülyén táncolt a zene ütemére, James énekelgetett, Con ivott... Hamar meguntam, úgyhogy felálltam, és körbenéztem a teremben. Körülbelül egy tucat lány figyelte a mozdulataimat, úgyhogy eldöntöttem, hogy odamegyek az egyikhez, és táncolni hívom. Persze addigra már volt egy-két adag pia a fejemben, de nem volt gázos. Amint a banda meglátta, mire készülök, röhögni kezdett, de követék a példámat. Találomra kiszúrtam egy lányt, nem láttam az arcát. Odamentem hozzá, és megkocogtattam a vállát. Amikor kérdőn hátrafordult, megvillantottam a legszélesebb mosolyomat, és megkérdeztem:
- Akarsz táncolni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése