11. Come and shout about it

- Vvvvárj, mit csináltál?! - nyújtottam el a mondatot, mert képtelen voltam elhinni, hogy azt mondta, amit hallottam.

- Szakítottunk, szakított velem! Mit nem értesz ezen?! - szipogta, és ahelyett, hogy egy tonna kő legördült volna a szívemről, minimum még egy tonna rakódott rá. Úristen... Jack kidobta Ceciliát. Miattam. És Cecilia most ahelyett, hogy gyűlölne engem és minden kapcsolatot megszakítana velünk, itt ül mellettem a padon, a plázában, és sír. Lassan úgy éreztem, hogy az agyam egyszerűen képtelen több ilyen zavaros információt befogadni, mi van most egyáltalán?! A turné után befekszem egy pszichiátriára, esküszöm... Miután feleszméltem a megrökönyödésemből (heh, gyenge szó, nem tudom szavakkal leírni azt az érzést), előkotortam a zsebemből egy csomag zsebkendőt, és a kezébe nyomtam. Szó nélkül elvette tőlem, kihúzott egy darabot, és megtörölte a szemét. A zsebkendőn nem volt egyetlen sminkfolt se, létezik, hogy ő smink nélkül is egyszerűen ennyire gyönyörű?? És még sírás közben is olyan, mint egy angyal.. Na, komolyan ezen gondolkozom, miközben itt zokog mellettem?. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán mit kéne csinálnom... Átöleljem? Attól általában megnyugszanak a lányok, de szerintem elég hülyén jönne ki, ha most megölelgetném, már csak azért is, mert épp miattam szakítottak. Körülbelül öt percig ültem mellette a padon, némán, egyszer óvatosan megsimítottam a vállát, de mivel idegesen megrándult miatta, inkább megtartottam kettőnk között a tizenöt centi távolságot. Ő még mindig nem szólalt meg, már nem is sírt, csak üveges tekintettel meredt maga elé. Hihetetlen, hogy tizenkilenc év alatt összesen nem kerültem annyi idióta és kínos helyzetbe, mint az elmúlt pár napban.

- Szeretnél róla beszélni? - valószínűleg ez volt eddigi életem legidiótább kérdése, amit valaha is hirtelen felindulásból feltettem. Miközben magamat átkoztam, vártam, hogy lehülyézzen, hogy nekem támadjon és kiboruljon, de semmi ilyen nem történt. Lassan a szemembe nézett, majd visszahelyezte a tekintetét a padlóra, és kitörtek belőle a szavak.

- Tegnap este, miután elrohantam a stadionból... Hazamentem, és baromira nem tudtam, mit csináljak. Azt mondtad, Jack már régen tudja az egészet, és nem értettem, miért nem borult ki. Azt gondoltam, hogy egyből levágta, hogy ez csak egy idióta pletyka, és nem is tulajdonít neki jelentőséget, meg késő is volt, úgyhogy nem akartam már felhívni miatta. Ma reggel, miután felkeltem, hezitáltam még egy darabig, de aztán felhívtam, megkérdeztem tőle, hogy akarunk-e találkozni, mert még tegnapelőtt megbeszéltük, mondtam neki, hogy átmegyek hozzá délután, és nem is volt semmi furcsa vele... - magyarázta, én pedig figyelmesen hallgattam, bár a gyomrom nagyjából pingponglabda méretűre zsugorodott és enyhén hányingerem volt a három teától. Mit csinálhatott vele az a vadbarom?! - Amikor odaértem, már láttam rajta, hogy valami nem stimmel, de azt hittem, csak fáradt vagy valami, úgyhogy beraktam egy filmet. Már a film felénél tartottunk amikor hirtelen megkérdezte, hogy tudok-e arról a cikkről.. Nem értettem, miért hozta fel, szóval válaszoltam neki, hogy tudok, mert Ashley mesélt róla, de mire rákerestem már nem találtam semmit. Utána nem szólt semmit, de percekkel később ingerülten megkérdezte, hogy azt is tudom-e, miről szól a cikk? Megmondtam neki, hogy tudom, mert Ashley azt is elmesélte, de még mielőtt megkérdeztem volna, hogy miért kérdezősködik, kiborult... Rám förmedt, hogy akkor meg miért titkoltam el előle, csak nem értek egyet a cikkel? Még felháborodni se volt időm, hozzám vágta, hogy elege van belőlem, hogy nem érti, minek vállaltam el egyáltalán a felkéréseteket, hogyha nem volt hátsó szándékom, és vak vagyok, ha nem látom, hogy te meg csak rám akarsz mászni... Hiába mondtam neki, hogy ez egy hatalmas, óriási hülyeség, te nem akarsz tőlem semmit, és én meg azért nem mondtam nemet, mert idegenvezetőnek készülök, és pont jól jött, teljesen megkattant, azt sziszegte, hogy amióta megismertelek az első estéteken, idiótán viselkedem, naivabb vagyok, mint hitte, és ha ennyire fontos nekem a hírnév, akkor rohanjak hozzátok, mert ő többet nem akar látni.. Mintha nem tudná, hogy a hírnévnél szinte semmit nem utálok jobban! És szakított velem egy ilyen kis szarság miatt, másfél év után, el tudod képzelni?! - nem. Nem szívom mellre, hogy tulajdonképpen kis szarságnak nevezett. Faszom, mit csináljak most? Ismét elfogytak a szavaim, a bűntudat mellett viszont villogni kezdett a fejemben egy hatalmas, vörös tábla, "Kínozd meg Jacket" felirattal. Hát, kedvem támadt teljesíteni az utasítást... Viszont ha ezt hangosan is kimondtam volna, valószínűleg Cecilia tényleg berágott volna rám, és mivel ez volt az egyetlen dolog, amit nem akartam, inkább valami magyarázatot kerestem, hátha attól megnyugszik.

- Nézd, Cecilia... Én annyira sajnálom! Ha tudtam volna, hogy ekkora bajt okozok, soha nem kértelek volna fel... - kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem.

- Nem kell a sajnálatod, Bradley! - Az arca fájdalmasan megrándult. - Jack szíve szerint elzárna engem mindenki elől, mert az a mániája, hogy ha valamikor nincs velem, majd rögtön rohanok és megcsalom! - fakadt ki dühösen, mire felvontam a szemöldököm. Hát ő is tudja? És még nem sokallt be? Ha engem akarnának burokban tartani, és olyan lennék, mint Cecilia, kizárt, hogy kibírtam volna eddig. A francba, tényleg szerelmes. Ha pedig szerelmes, csak egy út van, amit szenvedés nélkül tud bejárni.

- Uh, öhh... Figyelj, megpróbálok beszélni vele, elmondom neki, hogy...

- Ha bele mersz avatkozni, Simpson, én nem tudom, mit csinálok veled! - csattant fel - Ne keverj még ennél is nagyobb szart, szépen megkérlek! Én sem értem, mi történt, de majd én megoldom a saját módomon, oké? Elvégre nem veled szakított, hanem velem... - halkult el a hangja, és idegesen letörölt pár könnycseppet a szeméről

- Figyelj, ha szeretnéd, abbahagyhatjuk a vezetéseket, én tényleg nem akarok több zűrt...

- Ne, légyszi, ne csessz fel még te is! Megmondtam, hogy nem, oké? Azért sem! Én nagyon szeretem Jacket, de ettől függetlenül vannak önálló gondolataim és tetteim! Felőlem mással bánhat úgy, mint egy kiállítási babával, de én nem vagyok az! Nagyon szívesen mutatom meg nektek a várost meg mindent, ami Sydneyvel kapcsolatos, és ha ennyi elég neki ahhoz, hogy szakítson velem, akkor nagyon sajnálom... -sóhajtott egy hatalmasat, és felállt a padról

- Szeretnél beülni hozzánk egy teára? - Gratulálok, Bradley Simpson, hivatalosan is ki vagy nevezve kommunikációs szakembernek! Mindig megtalálod a helyzethez legjobban passzoló kérdéseket! Csak így tovább, idióta.. Nem, véletlen se.

- Hát, most nem, köszi. Inkább hazamegyek, aztán meg majd beszélünk valamikor... Kösz a zsebkendőt... És kösz, hogy meghallgattál - adta vissza a csomagot, aztán elindult a liftek irányába. Megvártam, amíg beszállt az egyikbe, és én is visszaindultam a teázóba. Cecilia valami hihetetlen erős lány, de ugyanakkor tényleg elég naiv, érdekes párosítás... Viszont hiába akarja leszedni a fejem, ezt nem fogja egyedül végigcsinálni. Beszélek Jackkel, nem érdekel. Én is éreztem, hogy ha a többieknek elmondom, hogy mit tervezek csinálni, egész jogosan fognak őrültnek nézni. Az se érdekel. Ha a tervem be fog jönni, a legvégén úgysem fog számítani. A teázóban pont 4 pár szem szegeződött rám, és mindegyik gazdája magyarázatot várt.

-  Kurva életbe! - jegyeztem meg halkan

- Mi van? Mi volt? Haver, mondd már - nézett rám Connor

- Cecilia itt volt.

- Na jó, és? Nyilván nem azért jött, hogy bejelentse, szakított azzal a nyomorékkal, és a nyakadba boruljon - röhögött Tristan, mire egy pillantásomtól lefagyott a vigyor az arcáról - Neeeeem mondod komolyan....

- Jack szakított vele - közöltem. - Nekem pedig beszélnem kell Jackkel.

- De miért?  - csodálkozott James - Ez volt a célod, most mi bajod?

- Nem! Soha nem akartam ezt! Cecilia szenved, mert Jack kidobta, én azt akartam, hogy fordítva legyen!

- Hahó, öreg! Megvigasztalod, aztán rástartolsz... Mi sem egyszerűbb... - Tristan hangja is hitetlenül csengett

- Nem értitek?! Soha nem akartam megbántani Ceciliát! Nem szeret engem, Jacket szereti! Nem akarom, hogy összetörjön amíg változtatok ezen!

- Brad, ha ezt a lehetőséget nem használod ki, te tényleg idióta vagy - közölte Connor

- Lehet. De nem vagyok, és nem is leszek olyan, aki egy ilyen helyzetet kihasznál. Higgy nekem, el fogom én még érni, hogy magától szakítson vele. De most inkább szerzek pár jó pontot magamnak - mondtam, és kihátráltam a teázóból, miközben elővettem a telefonom. Még a hajózás alatt sikerült kisajtolnom Ceciliából, hogy Jacknek megadatott egy saját lakás, és még a címét is megtudtam. Ha Cecilia tudná, hogy most épp oda igyekszem, hogy talán életem legnagyobb hibáját kövessem el... Hát, nem akarom megismerni a reakcióját. Fogtam egy taxit a pláza előtt, és elvitettem magam a helyszínre. A ház előtt még volt időm meggondolni magam, de nem bántam meg, hogy idejöttem. Belöktem a társasház ajtaját, majd odabent fellifteztem a harmadikra, és bekopogtam a megfelelő lakás ajtaján. Úgy két percen belül kinyílt az ajtó, és már csak Jack tekintetéért is megérte elmenni odáig, talán először sikerült ledöbbentem őt. 

- Hát te meg mit keresel itt?! Jöttél egy seggberúgásért? - förmedt rám, majd kis híján be is csapta az ajtót, de nem engedtem. Az ajtókeretnek támaszkodva vetettem rá egy lesújtó pillantást, majd belevágtam a mondandómba. Innentől már az se számított, ha a végén törött bordával távozom, nagyobb hülye semmiképp se lesz belőlem.

- Szerintem te is nagyon jól tudod, hogy miért vagyok itt.Viszont nem hinném, hogy ezt itt az ajtóban állva akarnám elintézni, úgyhogy igazán megtehetnéd, hogy behívsz, mondjuk.

- Ja, jöttél az a pofámba röhögni? Megkaptad, amit akartál, és most jöttél dicsekedni vele? Aljas vagy, Simpson, nem is tudod, mennyire... - köpte az arcomba a véleményét, én pedig felvontam a szemöldököm

- Leállnál végre, idióta?! Mi lenne, ha hagynád, hogy elmondjam? Engedj már be - löktem meg, majd beléptem a lakásába. Tulajdonképpen egészen szartam rá, hogy az angol etikett hány szabályát sértem meg, nem teázni jöttem.

- Gondolom Cecilia egyből rohant is hozzád. Te pedig készségesen meg is vigasztaltad, hogyne tetted volna, különben nem lennél most a hős. Ezt akartad mondani? Nagyon örülök, hogy a csajom a szakítás után fél órával már a te nyakadon csüngött. Büszke vagy magadra?

- Esküszöm, még egy szó, és a saját házadban foglak tarkón csapni! Nem bírod befogni a pofád? - kezdett felmenni bennem a pumpa, és komoly késztetést éreztem, hogy beverjem az arcát. A végén tényleg összebunyózunk? Máshogy nem fogja megérteni?! - Szerinted ha így lenne, rohantam volna hozzád? Tényleg ekkora hülyének nézel? Veled ellentétben viszont én nem vagyok az, és le is nyugodhatsz, még csak nem is magam miatt jöttem. Cecilia miatt. Kíváncsi vagy az okára? Cecilia tényleg találkozni akart velem, elmondta, hogy kidobtad, mint macskát szarni. És miért? Mert nem bírod felfogni, hogy ő nem egy rohadt játékbaba, vannak önálló gondolatai, sőt, értelmesebb nálad! És ami a legfurcsább benne: szeret téged. Ezért talán tényleg kérdőre kéne vonnom az értelmi képességeit, de hát mindenkinek lehet szálkája... Mert igen, eljött hozzám, kisírta a lelkét, pedig szerintem te is jól tudod, hogy milyen alapjában, és baromira nem érti, hogy pontosan mi bajod van. Pedig egyszerű: egy önző fasz vagy, semmi több, mert nem bírod elviselni a tudatot, hogy bármikor elveszítheted. Hidd el, előbb-utóbb ő is rájön erre, és akkor hiába játszod a szívtelen raj gyereket, aki kidob bárkit, már késő lesz... Én pedig végig fogom nézni az egészet, és még itt leszek...

- Akarod, hogy betörjem az orrod?! - szorult ökölbe a keze, de egyáltalán nem féltem

- Csak nyugodtan, de az nem fog változtatni semmin - röhögtem el magam - Fáj az igazság? Pedig semmi sértő nincs benne a valós szavakon kívül. Képes vagy kidobni egy ilyen lányt, mint ő? Tudod, akkor kívánom, hogy veszítsd is el, de mire rájössz, már rég a süllyesztőben leszel. - Az elmúlt napok összes káröröme felgyűlt bennem, és az elképzelés hatására ki is adtam magamból. Azt akartam, hogy fájjon neki. Virtuálisan akartam akkorákat rúgni bele, hogy aztán a padlón fetrengjen.

- Óh, gondolom! Jön majd a világhírű énekes, aki igazán megérdemli Ceciliát, és megkapja, amit akar!

- Tényleg ennyire nem látsz a féltékenységtől, te Isten barma?! Cecilia nem szeret engem, téged szeret, vágod?! Eljutottam az agyadig?! - kiabáltam. - Nem gondolod, hogy ha engem szeretne, nem lenne velem már régen? Úgy ismered, mint akiben nincs annyi bátorság, hogy kidobjon téged? Hm?!

- Jó, és most mit akarsz ezzel?! Megint játszod a megmentőt?

- Óh, fogd már be! - komolyan úgy éreztem, mintha egy hatévessel veszekednék - Hívd fel, és beszéljétek meg. Még mielőtt csodálkozni kezdesz: a te lelkivilágodat magasról leszarom. Egyedül Ceciliáé érdekel. Azt akarom, hogy boldog legyen.

- És ebből neked mi hasznod származik majd, Simpson? - húzta össze a szemét.

- Ebből? Semmi. Cecilia boldog lesz, ennyi elég. És hogy utána mi fog történni? Rá fog jönni ő is, hogy mekkora állat vagy, én pedig tudok várni, amíg magától gondolja meg magát... Viszontlátásra - adtam meg neki a kegyelemdöfést, és hátat fordítottam. A szemem sarkából még láttam, hogy ökölbe szorul a másik keze is, és megrándulnak az izmok a karján, de nem ugrott nekem. Kisétáltam a lakásból, majd becsuktam magam után az ajtót, anélkül, hogy visszanéztem volna. Vannak módok, ahogy le lehet rendezni dolgokat. Én a bonyolultabb, ám elegánsabb megoldást választom.