05. And that's why i'd rather be Jack

-Mi? Ti ismeritek egymást? Miért nem mondtad el? - tátotta el a száját Cecilia, majd felváltva rám és Jackre nézett

-Honnan tudhattam volna, hogy bármikor is újra találkozunk? - kérdezett vissza Jack, enyhe gúnnyal a hangjában.

-Honnan tudhattam volna, hogy pont ő a barátod? - kérdeztem én is, annak ellenére, hogy megfogadtam, hogy nem kapom fel a vizet

-Hát ez tök hihetetlen. Imádni fogom ezt a hónapot - röhögte el magát Connor. Na nem mintha segített volna... James és Tristan legalább annyira le voltak döbbenve, mint mindenki más. Én teljesen össze voltam zavarodva. Létezik, hogy ilyen kicsi a világ? Lehetséges egyáltalán a világ végén összefutni valakivel, akivel minimum 10 éve nem láttátok egymást? Régen barátok voltunk... Most mi van? Végül én törtem meg a döbbent és enyhén kínos csendet.

-Hű. - És igen, megcsináltam! Sikerült az elmúlt napok alatt újabb remek megnyilvánulást adnom! Csodálom, hogy még nem néz mindenki hülyének

-Hát, aha - ez már Cecilia volt - Egyáltalán mi az, hogy ismeritek egymást? Brad, azt mondtad, hogy most először vagy itt!

-Ez így is van - bólintott James.

-Ja. De Jack nem mindig volt ausztrál lakos - kezdtem a magyarázkodást nagyot sóhajtva

-Persze hogy nem. Birminghamben lakott 9 éves koráig - vágta rá Cecilia zavartan

-És ki nőtt fel még Birminghamben? Én. Nagy haverok voltunk addig, amíg el nem költöztek. - Jackre pillantottam, hátha bármiféle reakciót le tudok olvasni az arcáról. Csak bólintott egyet, jelezve, hogy igaz amit mondok, majd tovább nézett minket. Idegesítő volt. Igazából nem tudtam, mit csináljak. Rájöttem, hogy szar érzés az, amikor a csajnak, aki tetszik, barátja van. De még szarabb, ha a barátja olyasvalaki, akivel régen össze voltatok nőve. Ez az új Jack... Igazából nem is tudom. Akit én ismertem az kedves volt, jó arc és sokat lehetett vele röhögni, ez meg... Csak bámul maga elé mogorván. Lehet 10 év alatt ennyire megváltozni? Vagy csak ő is meg van zavarodva? 

-Mit szólnátok, ha most befejeznénk a csodálkozást, és nekiindulnánk? - Cecilia kérdőn nézett körbe, mire összeszedtük magunkat. A lány előreindult, mire Jack odasietett mellé, és átkarolta. Így mentek tovább. Egy pillanatra azt hittem, felfordul a gyomrom, de nem is volt rá időm, mert Tris a karomnál fogva elhúzott. 

-Amúgy hova megyünk? - próbáltam társalogni

-Nos, az elmúlt fél óra eseményei alapján sikerült felmérnem az agyi kapacitásotokat. Nem csalódtam, tipikus zenészek vagytok, ezért ma az állatkertet nézzük meg - közölte velünk, mire hitetlenül felröhögtem. Ez a lány egy tündér tud lenni, ha az kell... De ettől függetlenül még mindig kell nekem. Cecilia feltuszkolt minket egy buszra, ami aztán kitett minket az állatkert előtt. Mindannyian pénzt nyomtunk a kezébe, és megvártuk, amíg a belépőkkel tért vissza. Kölyökkoromban rengetegszer voltam állatkertben, úgyhogy nem voltam annyira elragadtatva az alapötlettől. Arra nem gondoltam, hogy egy hívás, és a menedzserünk távolról is elintézi, hogy a gondozók beengedjenek minket a legtöbb állathoz. James viszont igen. 10 perccel később már a koalák területén álltam, és furcsán néztem a fán ülő, legelésző állatra. Megsimogattam párszor, aztán ott is hagytam. Egy kicsit tartok tőluk, amióta láttam azt a koalás horrorfilmet. Amint a többiek is kigyönyörködték magukat, továbbmentünk, majd egy gondozó behajtott minket egy nagy ketrecbe. A vombatok aranyos jószágnak tűntek, aztán amint a kezembe nyomtak egyet, simogatni kezdtem. Megvártam, amíg lefotóztak vele, aztán letettem, mire rögtön odébb is menekült. Talán nem szereti, ha emelgetik... Átmentünk a lajhárokhoz, Tristan rögtön megtalálta velük a közös hangot. Végül is tényleg hasonlítanak. Mindkettőjüknek hosszú karjai és lábai vannak, lassúak és lusták, valamint olyan arcot vágnak, mint akik be vannak állva. Legnagyobb bánatomra a tigrisekhez még minket se engedtek be, pedig velük tényleg szívesen eljátszottam volna. James kedvéért a pókházat messziről elkerültük, és végül a flamingók tava előtt ültünk le egy padra. Kis hezitálás után odafordultam Jackhez, és a kezébe nyomtam a telefonomat.

-Csinálnál rólunk egy képet, légyszi? Mindenki kíváncsi rá, hogy ki az idegenvezetőnk - vigyorogtam, mire elvette a kezemből a mobilt, és kattintott vele párat. Elég gagyi dolog így elérni, hogy közös képünk legyen Ceciliával, hiába nem csak ketten vagyunk rajta, de amíg Jack velünk van, nem nagyon terveztem máshogy. Pár állat után hazafelé indultunk, majd a szálloda előtt megálltunk búcsúzkodni. Már indultam volna befelé, amikor Jack utánam szólt.

-Brad, várj egy kicsit! Beszélhetnénk? - majd a válaszomat meg se várva odajött hozzám. A többiek bentről néztek rám, de intettem nekik, hogy nyugodtan felmehetnek. Cecilia hallótávolságon kívül várakozott.

-Persze, mit szeretnél? - mosolyogtam rá, mint egy régi jó barátra. Belül reméltem, hogy így is van.

-Csak annyit, hogy nem szeretném, ha rászállnál a csajomra, amikor nem leszek ott. Cecilia mesélte, hogy nagyon pedáloztál nála, és vele ellentétben én nem veszem be a barátkozós dumádat. 

-Én nem... - kezdtem, de a szavamba vágott

-Remélem. Szerintem megértettük egymást. Még látjuk egymást - fordított hátat, és otthagyott. Döbbenten vonszoltam be magam a szállodába, majd beestem a szobánkba. Magamban füstölögtem, aztán James megelégelte, és faggatni kezdett. Miután beszámoltam neki a rögtönzött kis fenyegetésről, megvonta a vállát.

-Tudod, nehéz elhinni, hogy ti valaha is jóban voltatok...

-Ez nem Jack. Ez egy fasz hozzám képest - feleltem dühösen