18. Cause everybody knows it, and everybody knew before

Másnap reggel szó szerint padlón voltam. Mármint ott ébredtem fel. Előző este Conék szobájában több órás maratont tartottunk, valamikor fél négy körül dőlhettünk ki teljesen. A pólómnak állott pizzaszaga volt, és majdnem elhánytam magam, szóval feltápászkodtam, és visszavonultam a saját szobánkba. A többiek még húzták a lóbőrt, így nekem bőven volt időm letusolni. Miután kiszálltam a zuhany alól, felöltöztem, és benyomtam a tévét háttérzajnak, miközben a laptopommal voltam elfoglalva. Megnéztem az összes közösségit, ellenőriztem mindent, szerencsére egyik hírportál se volt hajlandó velünk foglalkozni, úgyhogy megnyugodtam, benyomtam a kedvenc Arctic albumomat, és megpróbáltam relaxálni, az elmúlt pár hét alatt igazán először. Majdnem bealudtam, amikor a kellemes dallamot egy éles, sípoló hang szakította meg. A Skype volt az, hívásom érkezett, nem is akárkitől. Natalie volt az, a nővérem. Mindig is nagyon jó volt a kapcsolatunk, még a kezdetekkor ő volt az első fotósunk. Sejtettem, miért hív, hiszen 3 hete egyáltalán nem kommunikáltam az otthoniakkal, úgyhogy behúzott nyakkal fogadtam el a videóhívást.

-Szia - vigyorogtam bele a kamerába, amikor megjelent a képben

-Örülök, felhívtál, ahogy megígérted, mielőtt elhúztál itthonról - morgott a kamerába, de szinte azonnal felragyogott az arca, és stílust váltott - Mesélj már, mi van veled? Mi van veletek? Mikor jöttök haza? Anyuék meg vannak őrülve, szerintem örülj, hogy nincsenek itt, mert tőlük aztán rendesen megkapnád a magadét... Elfoglalt frontember vagy, a világ másik végén turnézol, alig van szabadidőd, de mégis hogy van pofád ahhoz, hogy ne telefonálj haza minimum kétnaponta? - röhögött fel  - Viccelek, nyugi. Mondjuk ők nem, az is biztos... Nem hiszem, hogy valaha is elfogadják, hogy felnőttél... Velem még könnyebb volt, mert amikor betöltöttem a tizennyolcat még volt egy kiskorú manójuk akiről lehetett gondoskodni... - magyarázott, én meg megkönnyebbültem. Nem szokott honvágyam lenni az utazások alatt, de mindig jó hallani a hazai hangokat. - Mesélj már valamit!! - kiáltott rám nevetve

-Próbálnék, de három és fél perce szövegelsz - vágtam vissza szintén röhögve

-Abbahagytam. Mi van veled? Még mindig akkora állatok vagytok, mint mielőtt elmentetek? Minden oké veletek? James kapott már idegösszeroppanást a pókoktól? 

-Minden oké, tök jó, már csak egy kicsi és a finálékoncert van hátra, próbálunk, meg minden, és már megkapta, igen - vigyorogtam

-Találtál már magadnak valami csinos ausztrál kiscsajt? - kérdezte ártatlanul, bennem azért mégis megakadt valami. Végül mégis úgy döntöttem, hogy nem kamuzok neki, hanem elmondom az igazságot, hátha mond valami bölcset, elvégre ő is lány, szóval miért ne... Végig figyelmesen hallgatott miközben meséltem, aztán amikor befejeztem, vagy fél percig hallgatott.

-Szóval, hadd értelmezzem: Első este kicsit bepiálva leszólítottál egy lányt, aki elhajtott a francba, aztán leütött, közölte, hogy van barátja, te meg felkérted turista-útmutatónak, és azóta is járjátok a várost, de közben kiderült, hogy JACK a barátja, az a Jack, és egy seggfej, ők szakítottak, te részegen smároltál a csajjal, ők megint összejöttek, erre ő is megcsalta a lányt, és most várod, hogy kiderüljön az igazság?? - hadarta el, majd pár másodperc szünet után kegyetlen röhögésbe kezdett. Percek után már kissé megalázónak éreztem, hogy alig kap levegőt és fuldoklik a nevetéstől, de azért se akarta abbahagyni

-Ez rohadt jó, beajánlhatlak az MTV-nek? Sikersorozat lenne belőle, és még a bandát is promózhatnánk vele - vigyorgott

-Most már azért befejezheted - meredtem a kamerába

-Oké, oké. Szóval nagyobb szarban vagy, mint azt valaha gondoltam volna. Mit akarsz csinálni? - kérdezte végül, aggódósra véve a figurát

-Fogalmam sincs - túrtam bele a hajamba. Szerintem még mindig elég nagy esélyem van győzni, csak bíznom kéne a terveimben - megvontam a vállam - Egy-két nap és lesz valami.

-Én értem. A kérdés az, hogy tényleg akarod a lányt? Úgy igazán? - vonta fel a szemöldökét a nővérem.

-.Igen, azt hiszem. Ez rohadt gázul hangozhat, de beleestem, meg akarom kapni, imádom, hogy ellenáll, hogy kedves velem, hogy gyönyörű, és legszívesebben... - kezdtem magyarázni, de belém fojtotta a szót

-Jó, ennyi elég, a többitől kímélj meg... - morogta - Szóval igen. Egyszer megnézném már magamnak ezt a Ceciliát. Ha tényleg kicsit kattos, mint ahogy mondtad, még kíváncsibb vagyok rá. Érdekel, vajon mit tudhat, hogy elvette az összes eszed - mosolyodott el - Jó lenne azért, ha még megeresztenél egy hívást, mondjuk mielőtt hazajöttök. Megmondom anyuéknak is, hogy élsz, és minden rendben.

-Lehetne, hogy a többiről nem szólsz nekik? Nem akarom, hogy tudjanak róla, csak majd ha összejött minden- kértem, mire bólintott

-Persze, megértettem. Most ha nem akkora baj, elmennék aludni, mert rohadt fáradt vagyok - ásított a képernyőbe, majd elköszönt, és kinyomta a beszélgetést. Bezártam a Skype ablakot, és ránéztem az órára. Fél tíz, ideje átcsörömpölni és felkelteni őket. Hangosan bedörömböltem az ajtajukon, majd be is rontottam. 

-Normális vagy, ember? Hány óra van? - mordult fel Connor, és nekem hajított egy párnát. Aztán egy Playstation kontrollert is. Mindkettőt elkaptam, de a párnát visszajuttattam hozzá. 

-Felkelés-idő - feleltem - Fél tíz van, éhes vagyok, csináljunk valamit, próbálni kéne már nagyon, holnap koncert, ha elfelejtettétek volna - felpörögtem, ki akartam kapcsolni végre. Hagytam nekik fél órát, hogy összeszedjék magukat, én addig elbeszélgettem Soloval, és ittam egy kávét. A próbaterembe felé vezető úton még megálltunk egy pékségnél, és feltankoltunk kajával. A teremben még ráérősen megreggeliztünk, dumáltunk, hülyültünk, de aztán addig erősködtem, amíg elkezdtük a próbát. Persze mindenki meg volt lepve, az elmúlt időben nagyon nem volt rám jellemző, hogy magamtól próbálni akarok, de megnyugtattam mindenkit, hogy még normális vagyok. Nagyon jól haladtunk, és végre én is úgy éreztem, hogy kezd visszatérni minden a Cecilia előtti kerékvágásba. Végre megint csak az érdekelt, hogy mit csinálok, mit zenélek, és nem az, hogy vajon ő mit gondolhat. Délután három körül megérkezett a pizza is, amit rendeltünk, és rávetettük magunkat

-Natalie reggel felhívott - mondtam nekik két falat között

-Komoly? Mit akart? - Tris nem volt ilyen diszkrét, a szája teljes tartalmát átláttam, miközben beszélt

-Ismeritek. Lecseszett, hogy miért nem hívtam eddig, aztán beszélt nekem egy fél órát - nem mondtam teljesen igazat, de nem akartam megint arrafelé terelni a témát

-Nekem is haza kéne már üzenni, mert ha anélkül megyek haza, Sophie élve megnyúz - gondolkodott el James. Imádja a húgát, néha már túlságosan is, csodálkozom is, hogy eddig még nem beszélt vele. Con és Tris csak vonogatta a vállát, egyiküket se hatotta meg ennyire a családos sztori. Mindketten élvezik, hogy végre nem veszi őket körül senki, szóval ők addig örülnek, amíg nyugalmuk van. Szerencsére egyikük se hozta fel az új album dolgot, és egyikük se kezdett újra csesztetni a Jack-dallal. Nem igazán fűlött a fogam hozzá, hogy lejátsszak velük még egy meccset ez ügyben, mivel tudtam, hogy úgyse győznének meg. Visszaálltunk próbálni, de egy órával később be is fejeztük. Úgy döntöttem, ennyi elég volt, még holnap is lesz időnk, bár holnapra be van még szervezve egy fotózás és egy interjú a rádióban, korán reggel. Visszacuccoltuk a hangszereket a kocsiba, és visszahajtottunk a hotelhez. Az ablakból egy ismerős alakot pillantottam meg a hotel előtti padon ülni, úgyhogy amint megálltunk, kiugrottam a kocsiból és odarohantam hozzá. Cecilia a padon ült, lehajtott fejjel, és szinte zokogott.

-Cecilia! Mi történt?! - ültem le mellé a padra, és megpróbáltam átkarolni, de ellökött magától. Hát jó, ő nem ennyire érzelgős típus

-Megcsalt, érted?! Azzal a kurvával, aki odajött hozzánk az étteremben! BOSSZÚBÓL CSALT MEG!! Ezt nem hiszem el! - üvöltött zokogva, mire a fiúk is odajöttek mögém. A lányt nem zavarta a hirtelen megnőtt embermennyiség, mert épp azzal volt elfoglalva, hogy válogatott szidalmakkal fejezze ki a fájdalmát.

-De mi.. Honnan tudod? - kérdeztem, próbálva lenyugtatni

-Felhívtam Vivient. Tudtam, láttam Jacken, hogy valami bűzlik a sztoriban! Felhívtam a csajt, és képzeld, sose dolgozott semmilyen kisboltban, pláne nem Jackkel együtt! Felment az agyvizem és elrohantam Jack lakására, hogy kérdőre vonjam, mire elborult az agya, és bevallott mindent! Bosszúból, bosszúból képes volt lesmárolni egy tök random ribancot akit talált az utcán! Normális ez?! Ez nem normális! - kontrázott a saját szavaira, és idegesen megdörzsölte a szemét. A kézfején fekete festéknyomok látszódtak, az arcán két vékony csíkban folyt le a szempillaspirál. Még így is gyönyörű volt, bár látszólag a téboly kerülgette. A fiúk totál tanácstalanul ácsorogtak mögöttünk, Tristan odanyújtott egy zsebkendőt a lánynak, aki megtörölte a szemét. Még egyszer megpróbálkoztam, és óvatosan a karjaimba zártam Ceciliát. Már nem ellenkezett, viszont újra rákezdett a sírásra, és őszintén fogalmam sem volt, hogy ilyenkor mit kéne csinálnom. Eddig egyik barátnőm se kapott hisztérikus sírógörcsöt, na.

-Nézd, sajnálom... - kezdtem reflexből

-Ne sajnáld! Ő sajnálhatja! Ez egy pszichopata! Soha többet nem akarom látni! - kiáltotta, mire a kezem gépiesen kezdte simogatni a haját.

-O-óó - hallottam Con hangját a hátam mögül. Mellettünk egy taxi állt meg, és Jack ugrott ki belőle. A szemében megjelent egy nagyon erős indulat, amikor felmérte a látványt: A csaja, aki rájött az igazságra, az én karjaim közt sírja ki magát. Meg akartam ereszteni egy kárörvendő vigyort, de a levegő izzott a feszültségtől, mire odaért. Cecilia is ellökte magát tőlem, és rákiabált a fiúra

-Mit keresel itt?! Megmondtam, hogy nem akarlak látni! 

-Ó, tényleg? Kidobsz, és rögtön rohansz a kis játékodhoz?! A fiúhoz, aki persze tökéletes, az angyal, a sztár, és nem mellesleg, akivel smároltál aznap éjjel a buliban? Ezt a részletet vajon miért nem mesélted nekem, Bradley? Vártál, és örültél, mert végig a te oldaladra billent a mérleg? Komolyan? Ennyi? Te magyaráztad nekem végig, hogy az igazság úgyis kiderül majd! Undorító féreg vagy, Simpson, egy utolsó patkány - lépett elém, és belevert az arcomba. Az agyamat elöntötte a vér, és nekiugrottam. Elestünk, és a földön folytattuk egymás püfölését. Megpróbáltam ott ütni, ahol a legjobban fáj neki, rúgtam, ököllel vertem, ahol csak értem. Ez az egész már régóta érett köztünk, talán amióta először találkoztunk itt. James, Connor és Tristan próbált minket szétválasztani, de nem ment olyan könnyen. Végül persze szétlöktek minket, én hátraestem és elterültem a füvön. Feltápászkodtam, és megtöröltem az orrom- folyt belőle a vér. 

-Normális vagy?! - kiáltott nekem James - Minek kellett ezt?! 

-Kérdezd tőle - sziszegtem, és Jackre esett a pillantásom. Ő se járt jobban, szerintem én is betörtem az orrát, de azért ő is összeszedte magát, és felállt a földről. Ceciliára néztem, aki engem bámult.  A szemébe néztem, és az aggodalom szikrája mellett felfedeztem mást is benne.

-Te tudtál róla, és nem szóltál?! - esett nekem - Mégis mióta tudod, hogy megcsalt? Honnan tudod?! Képes voltál elhallgatni előlem?! 

-Nézd, én...

-Nem! Azt hittem, barátok vagyunk! Szólnod kellett volna! Tudod mit?! Te sem vagy jobb nála - mondta színtelen hangon, és a kezdeti Ceciliánál egy még hidegebb, még érzelemmentesebb Ceciliát ismertem meg. Halkan szipogva megfordult, leintett egy taxit, becsapta az ajtaját, és elgördült. Megsemmisülve álltam, és átkoztam magamban mindent, ami csak eszembe jutott. 

-Ne hidd, hogy ezzel végeztünk, Simpson - vetette oda Jack, mire megint felment bennem a pumpa

-Akarsz még, Williams?! Ha nem tűnt volna fel, vesztettél, soha többet nem akar hallani rólad, megcsináltad, magadnak köszönheted! - röhögtem a képébe, mire majdnem nekem ugrott, ha Connor nem kapja el hátulról

-Provokálsz? Hosszú távon kettőnk közül úgyis te húzod a rövidebbet. A média nem fog elsuhanni egy ilyen eset fölött, és talán a kis karrierednek nem tesz jót, ha szabadidődben régi jó barátokkal bunyózol - mondta megvetően, majd elfordult, és gyalog indult útnak. 

-A jó édes *** életbe! - estem le a padra, ahol alig negyed órája még a lányt vigasztaltam, aki most kicseszettül be van rám rágva. Pedig annyira sínen voltam! 

-Az a baj, Brad, hogy rohadtul igaza van. Elég sokat kell perkálni ahhoz, hogy ezt most elsimítsuk - túrt a hajába Tristan

-Mit csináljunk? Solo tudna segíteni, hogy akár csak egy kicsit, de enyhítsünk a sztorin?! - kérdeztem tőlük

-Attól függ, de egyelőre csak reménykedni tudunk, hogy az egész nekünk jön majd ki jól a végén.... - felelte Con, majd felálltam, és elindultam a hotelszobába, hogy sürgősen megoldást találjak az egész rohadt botrányra, ami akár a karrieremnek is véget vethet...