14. Let's talk about your boyfriend...

Sziasztok! Először is megint tartozom egy bocsánatkéréssel, mert megint megvárattalak titeket. De sajnos suliidőben alig marad időm az írásra, ezért egy ideig még mindenképp ilyen időközönként tudok majd új részt hozni :( A két hetet igyekszem majd betartani, nem nagyon szeretnék azon is túllógni, már ami két rész között eltelt időt jelent, remélem, sikerül is majd. Azért sietni fogok, és igyekszem majd minél több időt keríteni az írásra :) Remélem ez a rész is tetszeni fog, ne felejtsetek el visszajelezni ;) Xxx Skyler 


-Mindent elmondtál nekik, igaz? - csuktam be magam mögött a hotelszoba ajtaját, és kérdőn meredtem Jamesre, valamint Connorra és Tristanre.
-El hát. De most komolyan, nem is te lennél - röhögte el magát Tris
-Smároltatok? Nem hiszem el, és még ezek után se hagyja ott azt a balfaszt? Bradley, szerintem felejtsd el - tett rá egy lapáttal Con
-Főleg azt szeretem bennetek, hogy annyira kedvesek és segítőkészek vagytok - vettem ki a hűtőből egy dobozos kólát, majd leültem az ágyamra és felnyitottam
-Amúgy sikerült megbeszélni? - kérdezte James, miközben az arcomat fürkészte
-Hát nem nagyon volt mit megbeszélni - néztem rá hülyén - szegény annyira be volt tojva, majdnem elbőgte magát, hogy "Úúúristen, megcsaltam Jacket, pedig most jöttem vele újra össze". Sok választásom nem volt, kénytelen voltam megnyugtatni, hogy az égvilágon semmi komoly nem történt tegnap éjszaka - mondtam keserűen, mire bólintott egyet. Azt hiszem, talán mindannyian felfogták, vagy átérezték, amit mondtam, mert felhagytak a szívatásommal. Egyelőre, legalábbis. A következő 10 percben egyikük sem szólt egy szót se, én pedig a mobilommal voltam elfoglalva. Amikor meguntam a kussolást, felnéztem, majd elröhögtem magam.
-Azért ennyire ne sajnáljatok már. Elég az, ha én sajnálom magam - húztam el a számat - Csináljunk már valamit, szarráunom az agyam. Előttünk van egy éjszaka, meg egy fél nap - láthatóan megzavarodtak a hirtelen váltástól, de nem láttam, hogy annyira bánnák, ha végre elmennénk valahova...
-Jó, tőlem.. - vont vállat Tris - De ugye eszedben sincs most elhívni Ceciliát... - nézett rám gyanakodva, bár szerintem a felé küldött pillantásomból leszűrte a választ. Dehogy van.
-Ezer örömmel mennék valahova - felelte James
-Jó, valami ötlet? - bólintottam, aztán vártam a tippeket. Mert hogy nekem semmi konkrét tervem nem volt.
-Valamennyit gyakorolni is kéne, nemsokára megint kiskoncert - gondolkozott Con. Na igen. Az ausztrál turné alatt három kiskoncert(mi hívjuk így, de csak azért mert ez nem egész estés), és egy nagy, a finálé van beszervezve. Persze ilyenkor mindig jöhetnek pluszok, hosszabbítás, de jelenleg semmi ilyenről nem tudunk.
-Persze, kéne, de most szórakozni akarunk, nem? - kérdezte James - próbálni később is tudunk, meg a dalokon gondolkozni. Egyébként a javaslatom a következő: Legelőször elmehetnénk enni, mert az jó, és mert éhes vagyok - itt elröhögtem magam, sejtettem, hogy ez lesz a legelső program - Utána pedig elmehetnénk valahova kirándulni, ahol békén hagynak minket. Csak induljunk el gyalog, aztán valahova eljutunk.
-Zseniális tervek - meredt rá Connor
-Ha nem jó, akkor rukkolj elő te is valamivel - vont vállat James sértődötten
-Nehogy már ezen összevesszetek - lépett közbe Tristan, én meg kiröhögtem őket - Először tényleg menjünk el kajálni, aztán ott majd kitaláljuk, hogy mi legyen.
Nem sokkal később már egy étteremben ültünk, és a rendelést vártuk. Megint olyan volt, mint régen. Con Snapchat videókat készített a rajongóknak, Tris a hajából próbálta kihalászni a villát, amit belerakott(?), én őt videóztam, ami aztán persze Instagramon landolt, James pedig a Twittert kezelte. Ez már valamiért bevett szokás nálunk, hogy kajára várva a közösségi oldalakat építjük, talán ez is bizonyítja, hogy sok tekintetben mi is csak normális húszévesek vagyunk. Fél lábbal még a gyerekkorban, de félig már az életben. Hát, ahogy elnéztem a társaságon, mi még leginkább két lábbal a gyerekkorban táncolunk, de nem volt időm elmélyedni a gondolatokban, hanem inkább segítettem kivarázsolni azt a villát Tristan hajából, folyamatosan nevetve. Amint a pincér meghozta a kaját, minden más a háttérbe került. Kissé kaja központúak vagyunk, mind a négyen, úgyhogy amint elénk rakták az ételt, úgy estünk neki, mint akik hetek óta nem ettek. Én is örömmel tömtem magamba valami ausztrál specialitást, aminek nem tudom a nevét, de finom volt, James viszont láthatóan a mennyországban érezte magát, miközben egy kisebb etióp falu éves fogyasztását tüntette el laza fél óra alatt. Miután megállapítottuk, hogy még két falat, és visszaajándékozzuk a természetnek az elfogyasztott fogásokat, visszamentünk a hotelbe. Mondjuk nem bírtuk sokáig, mert egy fél óra után megint unatkozni kezdtünk, ezért a neten kezdtünk keresgélni valami helyet, ahova elmehetnénk. Itt egy kicsit eszembe jutott Cecilia, ha felhívtam volna, biztos kapásból mondott volna egy helyet, ahova elmehettünk volna, de nem tettem. Az első okom az volt, miszerint kell egy kis idő, amikor nem találkozom vele, és amikor nem körülötte forog az összes gondolatom. Kicsit kezdek kifordulni magamból, már nekem is feltűnt, úgyhogy igazán kellett egy délután, amikor nem vagyok ráutalva. Másrészt meg akármennyire is fájt, de hagynom kell őt, hogy Jackkel legyen. Gondolom az incidensünk után egyből odarohant, hogy vele lehessen, és elfelejthesse az éjszakát. De valamiért megértem, és ha neki így jó, hát ez van. Fog ez még változni, biztos vagyok benne. Szóval mindenféle helyszínt megnéztünk, ki-ki saját mobilról, amikor James elénk dobta a sajátját.
-Deszkapálya? Király - lelkesedtem be. Ezer éve nem deszkáztam, pedig a legjobb hobbinak tartom. Szerencsére a gitáromat és a deszkámat mindenhova viszem magammal, ezért most is nálam van.
-Ja. Nincs annyira messze, Solo és Dean majd eldobnak minket. Con, Tris? - kérdezte őket is. Egyikük se az a nagy gördeszkás típus, persze mind a ketten tudnak, de míg Connor folyton próbálkozik, sose jön össze neki, addig Tristant szimplán csak nem köti le.
-Hát, az is jobb, mint itt ülni, szóval csapassuk - mondta az utóbb említett barátom
-Remek - csapta össze a kezét James, és úgy örült magának, mint egy óvodás - Szólok is a többieknek, mindjárt indulhatunk is, haha - vette kézbe a telefonját, és nagy boldogan felhívta a menedzserünket. Hogy Dean, a fotósunk milyen okból jött velünk, azt először nem tudtam, azt hittem, ő is deszkázni jött. Nem gáz, nagyon nagy arc ő is, mint Solo, de nem válaszolt a kérdésemre. Vállat vontam, mert hát végül is nem annyira érdekelt. A pálya amúgy egy nagy park elkerített részén kapott helyet, baromi hangulatos volt, akkor is, ha a szépen elrendezett bokros-fás környezetből kicsit kilógott a betonból alkotott pályák sokasága.  Legnagyobb meglepődésemre este hét környékén nem volt ott senki, bár ennek örültem. Az egész parkban alig voltak páran, pedig számítottam rá, hogy összefutunk pár rajongóval. Nagyon jó volt ekkora nyugalomban deszkázni, igazából mér rég éreztem ilyet. Egész kissrác korom óta imádom a gördeszkákat, a legelsőt talán még nyolc vagy kilenc évesen kaptam. Volt idő, pár évvel később, amikor még versenyeken is indultam vele, bár ott azért nem értem el akkora sikereket. De szórakozásnak jó volt. Utána kezdtem a gitározásba, mint másik hobbi, aztán az éneklésbe. Akkor még nem gondoltam volna, hogy évekkel később ebből fogok élni, erre tessék, itt vagyok, egy turné állomásán, és mégis itt játszom, mint egy gyerek. Talán ezért is szeretek zenész lenni. Ez a munka nem követeli meg azt, hogy hirtelen felnőj, és felejts el mindent, amit régen szerettél, csak mert felnőtt vagy. Itt lélekben addig maradsz gyerek amíg akarsz, lehetsz húsz, harminc, vagy akár ötven éves is, csinálhatod a gyerekes dolgaidat, és nem fognak hülyének nézni érte. Sőt, a rajongók kifejezetten szeretik.
Egy csattanásra kaptam fel a fejem. Persze, hogy Connor volt az, szétterült az egyik rámpa tövében, és megállás nélkül röhögött magán. Szórakozottan figyeltem a próbálkozásait, aztán odagurultam hozzá.
-Figyelj, így csinálják a profik - húztam el az orra előtt, és ugrattam párat
-Felvágós - nevette el magát, aztán feltápászkodott. James a pálya másik oldalán száguldozott, nem úgy tűnt, mint akit érdekel bármi más a deszkáján kívül. Tris egy jó fél óra ugratás után megunta, és telefonnal ácsorgott az egyik platón. Néha ő is újra meg újra felkapta a saját gördeszkáját, de nem nagyon vette ki magát a délutánból. Egyszer csak eltűnt a szemeim elől, majd egy negyed óra után egy kis zacskóval a kezében tért vissza. Kíváncsian odagurultam hozzá, mire a kezembe nyomott egy kis dobozt.
-Haver, egy isten vagy - vettem el hálásan a kezéből a kedvenc fagyimat. Persze erre a mondatra James is felhagyott a deszkázással, és odarohant hozzánk. Connor addigra már szó nélkül kitépett egy jégkrémet a zacskóból, és enni kezdte. Nekem ekkor szemet szórt valami, úgyhogy kérdőn néztem Deanre, aki elrakta a kameráját.
-Felvettem, ahogy deszkáztok, meg fotókat is készítettem - kezdte - Egyrészt baromi jó képek készültek, másrészt a videók még jók lehetnek bármire. Bevágásnak egy új kliphez, vagy akár külön videóknak is. Volt egy sejtésem, és tényleg király lett.
-Mutasd a képeket - vette ki Con a kamerát a kezéből, mire Dean arca megrándult
-Ne kend össze! - szólt rá. Dean allergiás arra, ha valaki összefogdossa a kameráját, igazi fotós. De ismer minket, és amennyire lehet, meg is bízik bennünk. Már ami a kamerát illeti, egyébként pedig száz százalékosan. Elég régóta ő a fotósunk, bár legelőször nem is vele dolgoztunk. Az első hivatalos fotósunk a nővérem, Natalie volt, csak egy évre rá kértük fel Deant, aki elvállalta a melót.
-Szerintem lassan visszamehetnénk - nézett körbe Solo
-Jó, de előtte még sétáljunk egy kicsit - kértem - örültem a természetnek, napok óta csak be voltam zárva négy fal közé, úgyhogy elindultam, nyomomban a többiekkel. Lőttem pár képet a mobilommal, mert nagyon tetszett a park a naplementében, amikor egy ismerős arcot véltem felfedezni a távolban. Fokozódó döbbenettel vettem észre, hogy nem is egyedül van, de aztán végképp elakadt a lélegzetem
-Hú, bazdmeg - esett le az állam, és a többiek is észrevették. A döbbenet helyére beférkőzött a düh, és elindultam a párocska irányába
-Brad, ne menj oda! - kiáltott utánam Tris, de mindegy volt. Akárkit is csókolt meg Jack, messziről is láttam rajta, hogy ő nem Cecilia.