2015. november 22., vasárnap

16. He's got secret and he's telling you lies

Másnap egy ismerős dallam ébresztett. Miután konstatáltam, hogy a telefonom a hang forrása, megdörzsöltem a szemem, és tapogatózni kezdtem a készülék után. Mielőtt fogadtam volna a hívást, ránéztem a kijelzőre. 08:12 Úristen, de korán van...
-Halló! - szóltam bele rekedten, majd megköszörültem a torkom
-Szia, Brad! - köszönt egy ismerős, lágy hang, amitől a szívem a torkomba ugrott - Izé, bocs, ha zavarlak, csak kérdezni akartam valamit - folytatta Cecilia
-Csak nyugodtan - motyogtam
-Na jó, szóval arra gondoltam, hogy mostanában megint elég sok minden összejött, és talán rátok fér egy kis kultúra - a hangjában még halványan benne volt a régi, megvető hangszín, de ez már mérföldekkel kedvesebb utalás volt - úgyhogy beszerveztem mára egy-két múzeumot, ha nektek oké.
-Öhhhh, mindjárt szólok a többieknek - ásítottam, majd körbenéztem a szobában. James, Con és Tris is az igazak álmát aludta, utóbbi kettő a földön szundított, egymás mellett. Idilli kép.
-Hahó, itt vagy még? - szólt bele a kagylóba a lány 
-Mi? Ja, persze - rázkódtam meg - Bocs, csak most keltem, még bootol a rendszer - nevettem el magam halkan
-Ó, bocs! Nem akartalak felkelteni. Na mindegy is, szóval mi lenne, ha tizenegyre elétek mennék? Aztán majd megyünk együtt tovább. És még valami: tudom, hogy most nem lenne szerencsés, meg minden, de azért muszáj elmondanom, hogy elmondtam Jacknek az egészet. A bulit.. - motyogta, mire felvontam a szemöldököm, és igyekeztem totál ártatlan hangon válaszolni
-Uh, tényleg? - nem akartam elmesélni neki a tegnapi incidenst, meghagyom ezt a feladatot annak a balféknek
-Sajnálom, de muszáj volt! De azért nem mindent mondtam el teljesen... Azt mondtam, hogy egy ismeretlen srácot csókoltam meg. Ha elmondtam volna, hogy te voltál az, tuti meg akart volna ölni téged, és azt meg nem akartam... - mondta halkan, aztán újra felemelte a hangját - Szóval hogy most is itt van nálam, csak épp leugrott reggelit venni, de hogy ő is jönne velünk ma... Ha nem baj... - a hangja várakozón csengett, én pedig beletúrtam a hajamba. Kénytelen leszek igent mondani, mást úgyse tehetek, azért kiéreztem a hangjából, hogy ezt csak költői kérdésnek szánta. A végén még az is lehet, hogy valami kisül belőle...
-Jó, persze, nem gond - válaszoltam könnyednek szánt hangon
-Akkor tizenegyre ott leszünk értetek - nyomta ki a mobilt, én pedig hátravágtam magam az ágyamon. Érdekes nap elé nézünk, az biztos... De Jack ezek szerint még nem mondta el neki. Sőt, még volt pofája nála aludni azután, hogy megcsalta. Erre a gondolatra egy kicsit összeszorult a szívem. Nem akartam elképzelni, ahogy összeölelkeznek, ahogy Cecilia Jack karjai közt alszik el. Baromira nem akartam elképzelni ezt az egészet, de a gondolatok csak egyre beférkőztek az agyamba. Egyre ment fel bennem a pumpa, és most először éreztem türelmetlenséget. Nekem kellene vele aludnom, és én leszek az, aki majd vele fog. 
-Mit akart? - kérdezte egy szintén rekedt hang a padlóról. Tristan lassan kinyújtózott, majd lerúgta magáról Connor lábait
-Mmmmm. Ne utálj annyira feltűnően, de ma múzeumba visz minket.
-Ez komoly? - meredt rám - Brad, ha vége ennek az egésznek, el se tudod képzelni, mi mindent fogsz nekem megfizetni... - kezdte, de a szavába vágtam
-Jó, jó, persze, kösz - mondtam gyorsan
-Mind a hárman rohadtul önfeláldozóak vagyunk, hogy mindezt bevállaljuk, csak miattad, holott biztos találnánk jobb programot.... - kezdte fényezni magát, mire elröhögtem magam
-Hogyne. Tizenegyre itt van értünk. Jackkel.
-Nocsak, valaki elfelejtett megemlíteni a kisasszonynak egy aprócska tényt? - nézett rám csodálkozva
-Nem lepődöm meg, gyávább, mint amilyennek tűnik - vontam vállat - de a mai nap épp ezért lesz érdekes - vigyorodtam el 
-Aha. Csak aztán a végén nehogy megégesd magad - kerekedett ki a szeme, és rám nézett
-Ne félts engem, nem fogom. Na, keltsük fel a két Csipkerózsikát. Enyém a borotvahab, tiéd a párna - ördögi mosoly ült a fejemen, és Tristan arca ugyanezt tükrözte vissza. Kijött belőlünk a két óvodás, és mindketten elindultunk a saját kis akciónkra. Én halkan kihoztam a habot a fürdőből, és megindultam James felé. Óvatosan telenyomtam a kezét, aztán óvatosan ráfújtam az arcára. A hatás nem maradt el, James rögtön arcon vágta magát a tenyerével, és kipattantak a szemei. Ezer éves trükk, de mi minden alkalommal eljátsszuk.
-Kösz - köpködte a habot James, miközben a tiszta kezével a fejét próbálta letörölni. Már majdnem sikerült az egész arcát tisztára varázsolnia, amikor eszébe jutott egy ötlet - Most megyek és megborotválkozom - vigyorodott el, és a habot megpróbálta visszakenni a fél fejére. Hogy én hogy utálom, hogy ébredés után két perccel már rögtön topon van! Közben Tristan, aki eddig azon tanakodott, hogy egy párna segítségével hogy lehetne felébreszteni Cont, akit még a folyamatos röhögésem se keltett fel, megunta a gondolkodást, és nemes egyszerűséggel hozzávágta a párnát.
-Mi a... - rándult össze Connor, majd felült - Te voltál az? - kérdezte Trist, aki megállás nélkül vihogott. Persze nem kellett több, Con rögtön letámadta, úgyhogy ők elvoltak egy darabig. James időközben kisétált a fürdőből, és kirángatott a szekrényből egy pólót.
-Ja, majd elfelejtettem - fordultam hozzá - Tizenegykor Ceciliával és Jackkel közös múzeumnézés - néztem rá széles vigyorral
-Hurrá! - vigyorodott el kényszeredetten ő is - A csajod jobbnál jobb programokat tud kreálni. 
Tízre aztán összeszedtük magunkat. Szobaszervizen kértünk reggelit, majd tíz ötvenkor én is elkészültem. Magamra kaptam az Arctic Monkeys pólómat, amit legtöbbször a koncerteken veszek fel (nem véletlen, a kedvencem), meg egy farmert, aztán beletúrtam a hajamba, fésű gyanánt. A fiúk nyomában kisétáltam az ajtón, és beszálltam a liftbe. A földszintre érve már láttam őket. Jack szinte ádáz vigyorral pillantott rám, miközben fél kézzel Cecilia derekát karolta át. Amikor megpillantott minket, Cecilia kibontakozott az öleléséből, és elénk sietett. Ha azt mondom, gyönyörűbb volt, mint valaha, nem túlzok. Ez baromi nyálasan hangzik, de tényleg. Legszívesebben ott helyben nekiestem volna, de talán majd később... Vékony, világos farmert viselt, ami ellensúlyozta a sötét, hosszú haját, ami kibontva omlott a hátára. Virágos, bő felsőjére rávett egy bőrkabátot, és istenien nézett ki.
-Sziasztok! - mosolygott ránk, legfőképp a többiekre. Nem tudom, talán ráérzett, hogy ők annyira nincsenek elragadtatva tőle, de láttam rajta, hogy be akar vágódni náluk. A többiek sorban elmotyogtak egy-egy köszönést, de Jack csak általánosságban biccentett egyet. Pár perc ácsorgás után Cecilia szólt, hogy akár indulhatnánk is. Gyalog mentünk, mert a múzeum ugyanabban a városrészben van, és felesleges lett volna ezért buszra szállni. Körülbelül húsz perc séta után megérkeztünk a helyszínre. A múzeum valami művészeti cucc volt, és kívülről elég szépnek tűnt. Odabent Cecilia intézte a jegyeket, Jack pedig tőlünk másfél méterre ácsorgott, és olyan mogorva képet vágott, hogy ha nem ismertem volna, tuti biztonsági őrnek nézem. Miután beszabadultunk az első terembe, Cecilia rögtönzött tárlatvezetőként azonnal sorolni kezdte, hogy mi mindent lehet látni majd a múzeumban, melyik festmény miért érdekes, melyik szobor miért és honnan került ide, milyen művészeti alkotások melyik korból valóak.... Szerintem egyedül James volt az, aki tényleg figyelt, mert bár ő se lelkesedett az ötletért, de a törit legalább szereti. Másfél óra után, amikor még mindig csak a felénél jártunk az egésznek, nagyon kezdtem unni magam. 
-Úgy kábé meddig kell nézni egy szobrot? - nézett rám Connor megrökönyödve. Én ugyanolyan tanácstalanul néztem vissza rá. Tristan már rég feladta, és minden teremben leült az első székre, amit talált. Az én egyetlen szórakozásom is az volt, hogy Jacket figyeltem, aki viszont folyamatosan vagy rajtam, vagy Cecilián tartotta a szemét. Összességében nagyon unalmas volt, pedig én nagyon igyekeztem jó képet vágni hozzá. Valami csoda folytán aztán mégis a végére értünk az egésznek, és a kijárat előtt ránk pillantott.
-Na, hogy tetszett? - kérdezte a lány, mire figyelmeztetőleg oldalba könyököltem Connort, hogy ne gyilkos tekintettel jutalmazza a kérdést. 
-Nagyon részletes volt - mosolyogtam rá a diplomatikus válaszomat követően. James erősen bólogatott a háttérben, bár azért az utolsó tizenöt percben már rajta is felfedeztem a halálos unalom jeleit. Nincs mese, komoly három óránk volt. Connor és Tristan inkább csak csendben maradt, és magukra erőltettek egy-egy meggyőzőnek szánt vigyort. Cecilia simán bekajálta, és megkönnyebbülten sóhajtott egyet.
-Jaj de jó, akkor örülök. Lassan ebédelni is kéne valamit, mit szóltok, jó, ha egy közeli pizzériába megyünk?
-Bármi jó - mosolyogtam rá, és az ebéd szó hallatán a többieknek is megenyhült a tekintete. Persze a válaszomért cserébe Jacktől kaptam egy nem túl bizalomgerjesztő oldalpillantást, ám elmúlt az az idő, amikor ez még érdekelt. A kajáldához vezető út roppant szórakoztató volt. Én Ceciliával csevegtem totál felszínes dolgokról, miközben Jack szinte felnyársalt a tekintetével. A fiúk közben azzal ütütték el az időt, hogy Jackkel próbáltak kommunikálni, különösen James, de ez is érdekes kudarcba fulladt. A helyszínre érve viszonylag gyorsan kikértük az ételt, és amíg elkészült, a szokásos közösségimédiás játékot játszottuk. Az egyik pillanatban Jack arcából kifutott minden vér, és hirtelen lehajtotta a fejét. Nem volt szerencséje, mert két másodpercen belül megállt az asztalunk mellett valaki, akit bár csak egyszer láttam, mégis beleégett az emlékezetembe. Valaki, aki, miután felismert minket az asztalnál ülve, elkerekedett szemmel nyitotta a száját, és visítva hadarni kezdett
-Te jó ég, Jackie, már mindenhol kerestelek! Azt mondtad, felhívsz! - kezdte, Tristan és Con pedig lehajtott fejjel, rázkódó vállal röhögni kezdett. James megütközve meredt a lányra, azonban Cecilia döbbenete még ennél is nagyobb volt. Az arcán váltakoztak az érzelmek, és megnémulva bámulta a lányt. - És OMG, te tényleg ennyire jóban vagy velük?! Húúúúú, bemutatsz nekik, Jackie?! Legyél úriember! - visongott, Cecilia arcára pedig ráült a gyanú és a beismerés, és ezzel együtt valami leírhatatlan érzés
-Jack, ki ez a lány?! - szórt szikrákat a szeme, és ránézett a barátjára. Majd pillantását ugyanazzal az indulattal továbbvitte, és alaposan végigmérte a továbbra is átszellemült arccal, de immár egy kissé zavartan álldogáló Vivient. 

4 megjegyzés:

  1. Hát...szar ügy!!! Ebből nincs kiút, Jacknek be kell vallania!!! Megérdemli az a kis.........!!!
    Fhu, rohadt jó lett, nagyon tetszett!!!! Kitartón várom a kövit!!!

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom, de nekem van egy olyan érzésem, hogy Jack az utolsó pillanatig hazudni fog Cecilia-nak, szóval a lebukás nem lesz ennyire egyszerű. Miért teszel mindig kíváncsivá? Hogy csinálod? Taníts meg rá!
    El sem tudod képzelni, mennyire várom a kövi részt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. haaaat...:D majd meglátjuk, de az biztos, hogy a történet ennyire sosem egyszerű..:)
      köszönöm, sietek vele ahogy tudok <33

      Törlés